Sárvári Antológia


A Sárvári Antológia a Végh Martin Társaság interneten elérhető, negyedévente megjelenő kulturális folyóirata. Fő területe az irodalom, de a szerkesztőség szívesen fogadja a fényképeket, képzőművészeti alkotásokat, illusztrációkat is. Az érdeklődőket, leendő szerzőket kérjük a Kapcsolat menüpont alatt közölt elérhetőségeken, lehetőleg ímélben jelezzék publikálási szándékukat. A levélben kérjük, röviden mutatkozzanak be és írják le, mit is szeretnének megjelentetni. Amennyiben a szerkesztők elfogadják és vállalják, hogy beleteszik a következő számba, az alkotóknak egy nyilatkozatot kell küldeniük, hogy a beküldött írás, fénykép stb. a saját alkotásuk, vállalják a szerzői jogi felelősséget és ellenszolgáltatás nélkül a társaság rendelkezésére bocsátják egyszeri megjelentetésre (ezt is elegendő elektronikus úton). Ezt követően kapnak majd egy visszaigazolást, és értesítjük őket az új szám megjelenésekor, amit itt érhetnek majd el.



Szerkesztőség:


Pipics János             főszerkesztő, ügyvivő

Lysewycz Adrienn    vezető szerkesztő, kapcsolattartó

Nagy Péterné           összekötő tanár

Pernecker Csilla       összekötő tanár           

Tóth Margit                összekötő tanár


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el